Az ENSZ 1992-ben nyilvánította december 3-át a Fogyatékos Emberek Világnapjává, hogy ezzel hívja fel a figyelmet a fogyatékos emberek problémáira. A cél, hogy a sérült emberek ne maradjanak magukra nehézségeikkel, ne szigetelődjenek el, hanem a társadalom egyenrangú polgáraiként élhessenek.
A rendezvényen minden alkalommal több Budapesten működő, értelmi fogyatékos személyek számára létrehozott szociális intézmény is részt vesz. Az eseménynek helyszíne az Óbudai Kulturális Központ. A rendezvényen meghívott előadók és az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ ellátottai is fellépnek: zenével, tánccal, színjátszással színesítik a programot.
A műsor végén kerül sor a korábban meghirdetett képzőművészeti pályázat díjkiosztójára. A pályázat során minden évben más-más témára épülő alkotásokat várunk Budapesten működő fogyatékos személyek nappali ellátását nyújtó intézményektől. Ez az alkalom is jó lehetőség arra, hogy a sérült emberek megmutathassák a bennük rejlő tehetséget, és az általuk létrehozott értékek eljuthassanak az emberekhez.
A rendezvény ideje alatt a beérkezett alkotások megtekinthetőek az Óbudai Kulturális Központ előterében.




